Sweeter than candy 1. rész- A nap, amely megváltoztatta az életem

- Trr... Trr...- csörgött a nappaliban a vonalas telefon (igen, az a bizonyos ódivatú vezetékes beszélő cuccos; a szüleim szeretik az ilyen retró dolgokat). A szüleim még dolgoznak, ezért levánszorogtam a szobámból (ami az emeleten van) a nappaliba (logikusan a földszint).
- Haló! Nonoshimasta Kirimayato, Nonoshimasta lakás!- szóltam bele a kagylóba.
- Kii-chaaaan!!!- üvöltött valaki a vonal túlvégéről. Úristen! Kishíján kiszakadt a dobhártyám!
- Megtudhatnám, hogy ki beszél?- kérdeztem kissé feszülten.
- Már meg sem ismered kicsikori barátodat, aki megvédett a csúnya, rossz nagyfiúktól?! Hát most teljesen meg vagyok sértődve! Cöh!
- S- Subaru? Subaru!!! El sem tudom hinni! Úgy hiányoztál! Legutóbb akkor hallottam a hangod, amikor felhívtalak, hogy kiköltöztünk a külvárosba és édességboltot nyitottunk! Te még élsz egyáltalán?- üvöltöttem most én, de nem a dühtől, hanem a boldogságtól.
- Persze, hogy élek! Attól, hogy egy másik városba költözök, még nem fogok meghalni! És jó híreim vannak!- mondta.
- Mik azok?- kérdeztem kíváncsian.
- Vasárnap visszaköltözünk a városba! Mégpedig a külvárosba, két utcára a Nono édességbolttól!- az anyáék boltja (a Nonoshimasta- ból lett Nono- ra rövidítve).
- Úúristeen!!!- üvöltöttem.
- Viszont én most leteszem, mert pakolom a cuccaimat!- mondta.
- Rendben!
- A vonat vasárnap reggel tízre ér az állomásra. Kijössz elém?- kérdezte.
- Naná! Nem hagyom ki a lehetőséget!- de boldog vagyok!
- Én is! Már alig várom, hogy láthassalak! Na szia! Akkor vasárnap tíz óra!
- Szia!- elköszöntem én is tőle. Letettem a kagylót.
Néhány percig mozdulatlanul álltam a telefonasztal mellett. Kellett egy kis idő mire felfogtam. Egy kiskori barátom, Subaru visszajön. Ő az egyetlen fiú akivel jóban vagyok. Nagyon- nagyon jóban. De mielőtt még bármi rosszra gondoltok, nem, nem vagyok szerelmes belé! Csak barátok vagyunk! Csak barátok! Nagyon jó barátok! (De már asszem azt tudjátok rólam, hogy sose volt barátom, és nem voltam szerelmes.)
Az összes emlékem eszembe jutott róla. Aztán cigánykerekezni és bukfencezni kezdtem a nappaliban.
-Wáááááááá!!! El sem tudom hinni! Újra láthatom Subaru-t! De hiányzott már!- üvöltöttem bukfencezés közben.
Jee! Jeeeeee! Újra láthatom Subaru-t! Hihetetleeen!!

Sajnos addig ugráltam a nappaliban, amíg levertem anya első cukrászversenyén kapott oklevelét, ami egy üveglappal fedve lógott a falon. Au! Természetesen az üveg összetört és takaríthattam! Miniatűr üvegdarabok a szőnyegben! És mondanom sem kell, hogy nem ez volt az egyetlen dolog, ami elszenvedte a fangirl- rohamomat.
Miután mindent feltakarítottam, felkaptam a cipőm és átrohantam a szomszédba, Riu- hoz (a legjobb barátnőm), hogy mindent elmeséljek neki. Őrült módjára elkezdtem verni az ajtajukat. Aztán mikor kinyitotta, beengedett a házba és felmentünk a szobájába (én ugrálva mentem az emeletre a szobába) megkérdezte, hogy mi bajom van. Belőlem csak úgy dőlt a szó, mindent elmondtam neki Subaru-val kapcsolatban. Ő még sose hallott Subaruról, ezért kíváncsian hallgatta beszámolómat a múltamról.